RÓLUNK

TÓTH ORSI

Védőnő, a Semmelweis Egyetem laktációs képzésének és a Magyar Szoptatásért Egyesület oktatója, valamint nemzetközi vizsgával rendelkező laktációs szaktanácsadó (IBCLC) és nem utolsó sorban két nagyfiú édesanyja vagyok.
Nemzetközi laktációs tanácsadói (International Board Certified Lactation Consultant) végzettségemet 2008-ban szereztem. 2015 óta önálló praxisomban segítek a hozzám forduló családoknak a babavárásra való felkészülésben, szoptatással, táplálással, fejlődéssel, alvással és neveléssel kapcsolatos kérdésekben. Kommunikációs trénerként velem találkozhattok a szülői tréningen.
Hiszem, hogy a kisbabás, gyerekes létnek egy olyan sajátos lélektana van, ami nem csak addigi életünket, hanem szemléletünket is teljesen átformálja. Ennek az érzékeny folyamatnak számos olyan pontja van, ahol az egyensúly könnyen felborul.
Célom, hogy segítségemmel elébe menj a ’Miért nem mondta senki?’ kérdéstől visszhangzó helyzeteknek. Velem személyes odafigyelésre és saját utadon való támogatásra számíthatsz.

GAUL ZSÓFI

Alapvégzettségemet tekintve pszichológus vagyok, azonban egészen 2017-ig, gyermekem születéséig marketing területen dolgoztam. A kislányom 28. hétre jött világra. Az érte való aggódással és reménnyel teli, fáradtságot nem ismerő gondoskodás, a koraszülött intenzíven töltött két hónap és a Tóth Orsival való találkozás óriási hatással volt rám. Akkor jöttem rá, hogy ez az én utam. Nagyon érzékeny lettem a korababákra, az ő és szüleik problémáira, magam is átéltem és látom, mekkora szükségük van segítségre, információra, támogatásra.

Ezért 2020-ban letettem a Nemzetközi laktációs szaktanácsadói (IBCLC) vizsgát. Ezzel párhuzamosan a Semmelweis Egyetem laktációs szaktanácsadó képzését is elvégeztem. Jelenleg a Péterfy Sándor utcai kórház újszülött és koraszülött intenzív osztályán dolgozom. Korábbi munkatapasztalatomból jól tudom hasznosítani a rendszerszemléletet, a folyamatokban való gondolkozást és a problémamegoldást, míg a pszichológiai ismereteim segítenek a tanácsadásban és a problémákhoz való hozzáállásomban. Emellett az Orsival való személyes és szakmai együttműködésem során megtanultam, hogy ez az életszakasz különösen érzékeny emberi jelenlétet, az anyára és a babára való ráhangolódást igényel. Arra törekszem, hogy így tudjak jelen lenni a családoknál.
FELVESZEM ZSÓFIVAL A KAPCSOLATOT
  • "A felkészítő olyan magabiztosságot adott, hogy szülés után mindent úgy tudtam csinálni, mintha már a sokadik gyermeket szoptatnám, nem az elsőt. Óriási könnyebbség volt, hogy tudtam mit miért és hogyan kell tennem ahhoz, hogy kielégítésem a kisbabám igényeit. Nagyon hálás vagyok emiatt!"
    Anna, Bendi édesanyja
  • ...a szakmai tudásán túl valami egészen mást is nyújtott: emberileg támogatott ebben a súlyos krízisben és segített újra magamra találni anyaként. Egyre nyugodtabbakká, örömtelibbekké váltak a szoptatások és egyre kevesebb pótlásra volt szükség...
    Linda
  • Álmomban sem gondoltam, hogy sikerülhet elhagyni a tápszert és a bimbóvédőt, de ez történt. A bizonytalanságokat feloldotta, támogatott, bármikor lehetett hozzá fordulni. Nagyon jó szakember, nagy háttértudással, hiteles. Nem csak gyakorlati tanácsokat adott sokat, hanem egy szemléletet is. Nagyon nehéz utat jártunk be, nélküle nem hiszem, hogy sikerült volna.
    Adrienn
  • Azt is neki köszönhetjük, hogy tudtuk, merre induljunk el, és hova szeretnénk kilyukadni, miközben a nehézségek mellett is mindig bíztunk abban, hogy jól csináljuk, amit csinálunk. Sok magabiztosságot, önbizalmat, hitet, energiát, pozitív visszaigazolást kaptunk tőle, konkrét válaszokat, a babázás minden területén. Bogi
  • "A második gyerekemet sajnos nem tudtam szoptatni, ami nagyon sok fizikai és lelki gyötrelmet okozott, amiben Zsófi megértéssel és szakmaisággal heteken át segített engem nap mint nap."
    Bori, Vili anyukája
Betöltés...